Székely Himnusz

Ki tudja merre, merre visz a végzet
Göröngyös úton sötét éjjelen
Vezesd még egyszer győzelemre néped
Csaba királyfi csillag ösvényén

Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj százszor elborítja
Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk

Ameddig élünk magyar ajkú népek
Megtörni lelkünk nem lehet soha
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha

Keserves múltunk évezredes balsors
Tatár-török dúlt, a labanc rabigált
Jussunk e honban, székely magyar földön
Szabad hazában éljük boldogan.

Édes Szűzanyánk könyörögve kérünk
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet
Jussunk e honban, székely magyar földön
Szabad hazában éljük boldogan.

Ki tudja, innen merre visz a végzet
Országhatáron, óceánon át
Jöjj hát királyunk, itt vár a Te néped
Székely nemzeted Kárpát bérceken

Ős szabadságát elveszti Segesvár
Mádéfalvára fájón kell tekints
Földed dús kincsét népek élik s dúlják
Fiadnak sokszor még kenyere sincs

Már másfél ezer év óta Csaba népe
Sok vihart élt át, sorsa mostoha
Külső ellenség jaj de gyakran tépte
Nem értett egyet otthon sem soha.

Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj százszor elborítja
Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk

56 hohérjai

Neveket akarok hallani
Kik 56 hóhérai
Kik hoztak ítéletet
Egy tiszta forradalom felett

Mert a bűn az csak bűn marad
Kezükhöz vér tapad
Istentől, embertől
Ne várjon irgalmat
Ezernyi áldozat most
Sírjából felmutat
Gyilkos és áruló
Szent földben nem nyughat

Neveket akarok hallani
Én nem tudok megbocsájtani
A hosszú börtönévekért
A porba hulló könnyekért

Mert a bűn az csak bűn marad
Kezükhöz vér tapad
Istentől, embertől
Ne várjon irgalmat
Ezernyi áldozat most
Sírjából felmutat
Gyilkos és áruló
Szent földben nem nyughat


„Azt várja tőlünk most a világ, hogy pusztán keresztényi könyörületből bocsássunk meg, lépjünk tovább?
Bocsássunk meg azoknak, kik gyermeket lánctalppal tapostak, akik a sortüzet vezényelték?
Bocsássunk meg a mészárlásért, a sok évnyi kegyetlen megtorlásért?
Felejtsük el, hogy arccal lefelé temették a magyart, hogy sokaknak csak az emigráció maradt?
Felejtsük el a kínzások iszonyú borzalmait, a halálraítéltek utolsó szavait?
Bocsássunk meg, s majd ítél a történelem?
Hát nem! Nem és nem!”
(Wittner Mária)

Mert a bűn az csak bűn marad
Kezükhöz vér tapad
Istentől, embertől
Ne várjon irgalmat
Ezernyi áldozat most
Sírjából felmutat
Gyilkos és áruló
Szent földben nem nyughat

Mert a bűn az csak bűn marad
Kezükhöz vér tapad
Istentől, embertől
Ne várjon irgalmat
Ezernyi áldozat most
Sírjából felmutat
Gyilkos és áruló
Szent földben nem nyughat

Toborzó

Harcba hívja Nemzetünk minden hű fiát,
Toborzóra fújják már a trombitát!!
Én fatornyos kis falum, jó apám, anyám;
Búcsút intek, indulok őseink nyomán!!
Én fatornyos kis falum, jó apám, anyám;
Búcsút intek, indulok őseink nyomán!!

Földön, égen vágtatunk, nincs ki ellenáll;
Levegőt hasítja ezüst vasmadár!!
Győzelemre visszük most népünk zászlaját;
Mindhalálig óvjuk Istent és Hazát!!
Győzelemre visszük most népünk zászlaját;
Mindhalálig óvjuk Istent és Hazát!!

Szóló...

Harcba hívja Nemzetünk minden hű fiát,
Toborzóra fújják már a trombitát!!
Én fatornyos kis falum, jó apám, anyám;
Búcsút intek, indulok őseink nyomán!!
Én fatornyos kis falum, jó apám, anyám;
Búcsút intek, indulok őseink nyomán!!


Földön, égen vágtatunk, nincs ki ellenáll;
Levegőt hasítja ezüst vasmadár!!
Győzelemre visszük most népünk zászlaját;
Mindhalálig óvjuk Istent és Hazát!!
Győzelemre visszük most népünk zászlaját;
Mindhalálig óvjuk Istent és Hazát!!

	Egy Vers
			Himnusz Isten, áldd-meg a' Magyart Jó kedvvel, boséggel, Nyújts feléje védo kart, Ha küzd ellenséggel; Bal sors a' kit régen tép, Hozz rá víg esztendot, Megbünhödte már e' nép A' multat 's jövendot! Oseinket felhozád Karpat' szent bérczére, Általad nyert szép hazát Bendegúznak vére. 'S merre zúgnak habjai Tiszának, Dunának, Árpád' hos magzatjai Felvirágozának. Érttünk Kunság' mezejín Ért kalászt lengettél, Tokaj' szolovesszejin Nektárt csepegtettél. Zászlónk' gyakran plántálád Vad Török' sánczára, 'S nyögte Mátyás' bús hadát Bécsnek büszke vára. Hajh, de buneink miatt Gyúlt harag kebledben, 'S elsújtád villámidat Dörgo fellegedben, Most rabló Mongol' nyilát Zúgattad felettünk, Majd Töröktol rabigát Vállainkra vettünk.	Hányszor zengett ajkain Ozman' vad népének Vert hadunk' csonthalmain Gyozedelmi ének? Hányszor támadt tennfiad Szép hazám kebledre, 'S lettél magzatod miatt Magzatod' hamvvedre? Bújt az üldözött 's felé Kard nyúl barlangjában, Szerte nézett 's nem lelé Honját a' hazában. Bérczre hág és völgybe száll, Bú 's kétség mellette, Vérözön lábainál, 'S lángtenger fölette. Vár állott, most kohalom. Kedv 's öröm röpkedtek, Halálhörgés, siralom Zajlik már helyettek. 'S ah szabadság nem virúl A' holtnak véréböl, Kinzó rabság' könye húll Árvánk' ho szemébol! Szánd meg Isten a' Magyart Kit vészek hányának, Nyujts feléje védo kart, Tengerén kínjának. Bal sors a' kit régen tép Hozz rá vig esztendot, Megbünhödte már e' nép A' múltat 's jövendot!